Namivannekem...??? :)

Végül is 101 lett belőle, mint a kiskutyákból.... :) 100 az enyém, plusz egy a ráadás, amit kért a grafikus. Illetve 80 az enyém, mert 8 köteles példányt le kell adni ide-oda, (egyelőre) 12 pedig maradt a Kiadónál eladási célból. Picike, A/5-ös méret, 128 oldal, puhakötés. Nekem tetszik. :)

A könyv ára 3000.- Ft. Ha valaki szeretne, írjon az venezia.alessia@gmail.com címre. Kérek egy címet, adok egy számlaszámot, és egy-két napon belül postázok (karácsony után).

Borító

Húha, de rég nem írtam ide!!! Valahogy amíg ez a könyv nem lesz készen, addig semmi ihletem nincs folytatni a blogot. Gondolom utána majd megint szárnyakat kapok - esetleg aktuálisan "oroszlán-szárnyakat", he-he... :-) Szóval a könyv belül kész van, de abból még egy oldalt sem tudok megmutatni, mert valami olyan progival csinálják, amiből nem tudok kimásolni/kimenteni. Ez viszont ma lett kész, tádámmmmm.... a borító....!!! És ha már belseje van meg külseje van meg ISBN száma van nekije, akkor már csak a nyomdai munkálatok vannak hátra. Remélem kész lesz karácsonyra. Különben mindenki csak mézes puszedlit kap. Egy darabot... :-P

Találós kérdés

Velencében látható sok helyen. A sarkokba építették kőből, kb. derékmagasságban. Lefelé ferdül. Mi az? (Ld. a kút mögött balra.)

Nem, nem pad, mondom, hogy ferde! Ugyanez okból nem pihenőhely, nem csomagtároló fáradt vándoroknak. Ellenben! Kedves férfitársak! Tudjuk, hogy nektek könnyebb, hiszen bárhol, bármikor, csak hátat fordítotok, le a sliccet.... satöbbi.... De nem Velencében! Mert a velenceiek a Serenissima idején, megunván a pipiszagot az ő szépséges városukban, utálván a sikátorok bűzös sarkait, sok helyre építettek a házak találkozásához ilyen kis alkalmatosságokat. Ezekre aztán ha megpróbáltak a férfiszemélyek rápipilni, bizony csúnyán visszaspriccelt a dolog a nadrágjukra, a harisnyájukra meg a csatos cipőkéjükre, és majd jól szégyenkezhettek, hogy megint hol és hogyan akartak könnyíteni magukon!

Újság

Mivel már meg van írva. Oda van adva. Ki van fizetve. Akkor talán mostmár tényleg könyv lesz ebből a blogból... Nem, nem fedeztek fel, magánkiadás lesz, én fizetem és a Lilli Könyvkiadó adja ki. Önként jelentkezőknek fogom osztogatni. :)) Nekem (és talán nektek is) érdekes lesz kézben fogni és papír alapon látni mindazt, amit az elmúlt évben itten összehordtam meg összefényképeztem... Hát... kíváncsian várom... Egyelőre csak a borítóját tudom megmutatni, ami hasonlít a mostani fejléchez:

Persze ezt úgy kell elképzelni, hogy valahol középtájon lesz a könyv gerince. Aztán. Lesz hozzája egy dvd melléklet, amin egy slide-show van közel 200 képpel. Ez is már készen van, csak még rá kell dumálni számítógépes guru bácsit, hogy másoljon nekem belőle száz példányt és nyomtassa rá ugyanezt a képet a dvd-re. Szóval... szerintem jó lesz... Már megint pénzt költök és nem keresek... sajnos mindig olyasmibe fogok bele ami szép dolog esetleg, csak nem lehet belőle a boltban kapni semmit - már meg is lepődnék, ha nem így lenne... ;)

Van rossz is

Több mint egy éve írom ezt a blogot és eddig ugye kizárólag a szépségről szólt. Pedig sajnos mint tudjuk, az élet semmilyen területen sem kizárólag móka-kacagás. Velence olyan mint egy túlérett gyümölcs: kívül esetleg már rothad a héja, barna foltok borítják, korántsem emlékeztet önmagára. De ha valaki veszi a fáradtságot és lehántja a bomló réteget, alatta még mindig ott az egészséges, eleven hús - csak érthető módon nem mindenki képes erre.

A kis téren, ahol a szállodánk van, két éve még volt egy virágüzlet - az idén lehúzott, telefirkált redőny, a szép cégtábla is eltűnt. Mellette a divatáru: még tavaly is a fiatal eladók váltották egymást, amolyan találkozóhely volt, zárás után is ott maradtak, igazgatták a kirakatot, mindig újabb feliratokat, dekorációt találtak ki. Most a kirakat bepapírozva, és mikor végre kijön valaki: kínai. Budapesten is megvan a véleményem erről a dologról, de Velencében méginkább: SOHA nem lenne szabad, hogy beengedjék a városba a kínai kereskedőket a bóvli áruikkal. Még nem tudják, mit szabadítanak magukra: ki fogja megvenni a helyi kézműves termékeket, ha a kínaiak majd eluralják a piacot? Egyébként egyre több pincér, eladó is kínai.

Valamelyik könyvben olvastam, hogy a csillagos eget verik Velencében az ingatlan árak, mind a vásárlás, mind a bérlés tekintetében. Inkább álljon üresen az a lakás a palotában, mert ez kéremszépen Velence, ide nem lehet csak úgy bagóért beköltözni. Ahelyett, hogy olcsóbban odaadnák valakinek, aki aztán rendbehozza és rendben is tartja. Ebből adódóan egyre több a lehúzott redőny, bedeszkázott ablak.

Szegény málló vakolatú városomban igazán nem sok egyenes falfelület van, de ahol van, ott egyre több a falfirka. A szemét mindig is probléma volt, hiába szedik össze és szállítják el naponta hajókkal. A rengeteg étterem, a millió turista, a helybéli lakosok... el lehet képzelni. És persze mindig van, hogy egy zacskó kiszakad, ezmegaz kiszóródik, aztán vagy összeszedi valaki vagy nem.

Rontják az összképet az építkezések is - bár ez ugye végeredményben pozitívumként értékelhető: én mindig örülök, ha egy újabb darut, beállványozott palotát látok, mert az azt jelenti, hogy valaminek a megmentésére megint volt pénz. De esetleg aki először jár arra és látja azt a sok letakart épületet, felhalmozott építőanyagot, rondán bekerített területeket, annak ez is csalódást jelenthet.

A civilizáció.... mi, emberek... mi rontjuk el. Ha valaki Velencébe utazik, továbbra is csak azt tudom tanácsolni: lássa meg a szépet. A kopott külső alatt még mindig ott a királynő: koronája már rég a földre hullt, köpenye piszkos, foldozott és szakadozott szélű... De ha képes vagy odamenni hozzá és belesni viseltes ruhája alá, megláthatod, hogy még mindig aranycipellőt hord... ;)

És itt most nincs fotó. Direkt. :) :)

Burano

"Honnan jöttek vajon? És mit fényképeznek…? A száradó gatyákat? Furcsa népség… évek óta figyelem őket… Úgy csinálnak, mintha lenne itt valami érdekes. Én egész életemben itt éltem, de az égvilágon semmi izgalmasat nem látok. Van egy csomó színes ház. Kék, lila, piros, rózsaszín, sárga… girbe-gurba utcák... csatorna halászcsónakokkal... száradó hálókkal... Van egy-két nagyobb macskaköves tér… a templom – na az is szegény majd’ összedől, egyre ferdébb a tornya… Félig mindenki kint él az utcán… mi kint hagyjuk a papucsot, a madárkalitkát, a bicikliket… de ezek még a falnak támasztott söprűt is lefényképezik… Mi van itt még…? Ja… a tenger…. az a rengeteg víz… bármerre sétálunk el pár métert már ott van. Akárhova megyünk, csónakba vagy hajóra kell ülni. Ehhh… nincs itt semmi különleges..."

Palazzo Dario

A kedvencem. Henry James szerint gyönyörűséges kártyavárhoz hasonlít, amely a legkisebb érintésre is összeomolhat. Ehhez képest kb. hatszáz éve dülöngél cölöplábain, dacolva idővel, vízzel, széllel, befogadva majd kiszekálva sorban a lakóit. Giovanni Dario építtette, amint ez a földszinti bevésésből is látszik. Bevésethette volna a pontos időpontot is, mert ahány utikönyv, annyiféle évszám. Signore Dario nem lehetett szegény ember, erről tanúskodik a költséges és ma is csodálatosan szép márványberakásos homlokzat. A kis elátkozott palota nem hozott szerencsét a lakóira: volt tulajdonos, aki kivetette magát az emeletről, volt aki anyagi csődbe jutott, a legutolsó pedig 1985-ben lőtte főbe magát.

A csatorna felől nézve lakatlan. Piszkos, fénytelen ablakok, este egy sötét pacni a kivilágított épületek között. De! Ha az ember megtalálja a hátulját, ott látszik valami élet, fény szűrődik ki a redőnyök mögül, csíkos vászon napellenző véd a melegtől. Valaki mégiscsak vállalja a kockázatot, hogy benne lakjon... A paloták hátulját megtalálni nem olyan egyszerű. Elméletben igen: mögé kerülünk, ott vagyunk, aszt' kész. :-) De mire mögé kerülnénk, már háromszor el kellett fordulni jobbra, kétszer balra, és minimum egy hídon át kellett menni... az ember teljesen elveszti a fonalat. Próbálja beazonosítani a kéményeket: három volt rajta?, vagy öt? Vödör alakú volt, vagy fodros? És az a ronda antenna? Az látszott előlről is? A bizonytalanság megöl... Még szerencse, hogy felnézek a vasrácsos, rozsdás kapu tetejére, amin éppen bekukucskálok, támpontot keresve: mert szépen oda vagyon írva, hogy ez itten a Ca'Dario-nak a hátsó bejárata (khmmm... mondjuk úgy, hogy "szabad fordításban").

Mikor ebbe a blogba írok, gondolatban mindíg ott járok: fél 10... elképzelem a Canale Grandét... az esti forgalmat... evezők csobbannak... a vaporettók lomhán ringatóznak... dallamokat elkap és visz a víz... Be lehet lesni az ablakokon... fagerendás mennyezetek... fehér fényű kristálycsillárok... aranykeretes tükrök.... ablakokon kinéző, erkélyeken kihajoló alakok. A Palazzo Dario-ban nem látszik élet, tükörképe sötéten, titkokat rejtve imbolyog a vizen. Szeretném most is látni... most, ebben a pillanatban. Hátha mégis valaki felkapcsolt egy icike-picike lámpát az egyik ablak mögött...

By Lazac

5, azaz ÖT! napig hallgattam, hát innen sem maradhat ki... :-))))

Evezős vagyok, viziember. Idén május elején Velencében, az evezés új értelmet nyert számomra, új élményt. Igazán a rövid ott tartózkodásunk alatt csak a csodálatig jutottam, közelebbről nem tanulmányoztam még a gondolások művészetét. Mert igazi művészet az, ahogy ott állnak a gondoláik tetején, (mint kedves barátnőmtől megtudtam, egyedi személyre szabottan tervezettek ezek a vizi járművek) egyensúlyoznak a legnagyobb hullámokon is, és eveznek játszi könnyedséggel. Legalábbis külső személőnek úgy tűnik, de igazán kemény izommunka, összpontosított figyelem kell ehhez a tudományhoz.

A gondola villája, egy egyszerű fadarabnak látszik, egy csonknak, ami egy hozzá nem értőnek semmit nem mond. Megfigyeltem ezeket az evezősöket, mennyire tudják, hogy azon a fadarabon hová tegyék az evezőt. Melyik állásban lehet visszatartani a gondolát, azaz fékezni, melyik állás alkalmas a bal ill. a jobb helyzetváltoztatáshoz. Elképesztő volt, órákig tudtam volna bámulni, azt hogyan forgatnak, tolnak, húzzák vissza a víz felszín alatt ki sem emelve, az evező tollát. Már az evező is egy csoda, alig szélesedik ki a toll végén, olyan legyezőszerű az egész, de mégis haladnak könnyedén a vízen, ezek a hosszú, karcsú testek. Azt is megfigyeltem, hogy ha az utasok nem egyenletesen vannak elosztva a hajóban ( mondjuk nem egy szerelmespár ül kettesben, hanem többen, hárman, esetleg öten ülnek) akkor a gondolás a helyzetének változtatásával tartja egyensúlyba a hajóját.

Az evezőt semmi nem rögzíti. Értem ezalatt azt, hogy nincs a szokásos "tulipán bilincs", nincs kötélbéklyó, vagy nem a hajótestbe faragott lyukon dugják ki az evezőket. Nem, ezek az evezők önálló életet élnek, szinte táncolnak a villán. - Lazac

Lazac-katt... :)

Megjöttek Lazacomtól a fotók dvd-n - a legtöbb képen hátulról vagyok látható :-))) - ami nem egy hátrány.... egyébként meg... van hangulata ahogy ottan megyek... :-))

...de azért van ilyen is... :-)

Egy kávé ára... :)

Gondoláztam. Bezony. No nem 80 euroért bársonyszéken ücsörögve ószólemijót hallgatva.... hanem kettőször átmentünk a csatornán a traghetto-val, ami igazi gondola... Csak éppen legtöbbször állni kell rajta, sokan vagyunk, imbolygunk, dülöngélünk, közben egymásba kapaszkodunk, fényképezünk és nézzük a... khmmm... kilátást.... möhöhö... Mindezt alig egy perc alatt, túlságosan hamar átérünk, máris ki kell szállni, menjünk még egy kört.... Lehetne, mert valóban csak "egy kávé ára", ráadásul az olcsóbbik fajtából. És! Mindezt persze Lazacom tudja az utikönyvből, mert én is olvastam, láttam is az elmúlt években, mégsem jutott soha eszembe beszállni egy ilyenbe. "Egyik nagy kedvencem" a traghetto-zás.... :))

Buona Notte!